The country of black mountains

8/20/2016

The country of black mountains

The country of black mountains - Montenegro really deserves its name the Dinaric Mountains are stretching through the whole country just to fall into the sea at the end. For some people Montenegro is known for its popular beaches and endless summer parties, but for me this country's greatest treasure is its wilderness.

If you arrive to Montenegro from Serbia by car (as we did) I suggest you to drive through the Durmitor National Park as well which is part of the UNESCO World Heritage along with the Tara Canyon which is the second deepest canyon of the world! How amazing is that? The depth of the gorge can be up to 1300 meters. We had a breakfast stop next to the Tara Bridge but we could easily spent several days there (I am so upset that we hadn't more time). If you spend there at least a weekend, you can choose from several extrem sports such as rafting in the breathtakingly blue Tara river or ziplining between the mountains. Rafting is an all-day program here, and it costs about 60-100 € per person (depending on the season) and breakfast and lunch are usually included in the price.

Montenegro was also a country of contrasts (at least for me). One moment you admire the untouched beauty of the mountains and the turquoise sea with dramatic cliffs, the charming cobblestoned streets of the old town districts... however in the next moment you spot the tons of rubbish and trash which covers the hills. Luxury and poverty are painfully close to each other in Montenegro, and especially in Budva. For example when we took a walk to Mogren beach (which is one of the prettiest beaches of the Budva riviera) we walked through a small 'tunnel' under the rooftop terrace and swimming pool of a luxurious hotel when we smelled urine because poor homeless people were sleeping there... it's so sad. The other day we went to see the sunset from Mogren Castle where everything was covered in garbage. Sadly I'm not so surprised when I see this in a larger city like Budapest, but Budva is just a small coastal town with less than 15.000 permanent residents - it's even smaller than my hometown in Hungary! Of course we had a great time in Budva but I was surprised because all of the rubbish, garbage and misery we saw there surrounded by all of this beauty of nature.

Despite all of this, I really loved Montenegro and we've been to some beautiful places. For example we climbed up to the world-famous fortress of Kotor, walked next to Milocer beach and Sveti Stefan, took a boat to the small island of Sveti Nikola near Budva, tried parasailing and even stopped in Dubrovnik on our way home. I'll write about our adventures later!

Montenegró nem véletlenül kapta ezt a nevet: a Dinári-hegység vonulatai átívelnek az egész országon, s meredeken zuhannak a tengerbe. Montenegróról sokaknak a zsúfolt strandok és a véget nem érő bulik jutnak az eszükbe, de az én szívembe elsősorban vadregényes tájai miatt lopta be magát.

Ha errefelé jártok - és különösen akkor, ha hozzánk hasonlóan ti is Szerbián keresztül, autóval érkeztek az országba - mindenképpen érdemes egy kitérőt tenni a Durmitor Nemzeti Park irányába, mely az UNESCO természeti világörökségeinek része, a világ második legmélyebb kanyonjával, a lélegzetelállító Tara-szurdokkal együtt. A szurdok mélysége akár az 1300 métert is eléri, lent a mélyben pedig a hihetetlenül kék vizű Tara folyó kanyarog. Mi reggelizni álltunk meg a Tara-híd közelében, de akár 1-2 napot is érdemes lehet itt eltölteni. Sajnálom például, hogy nem volt időnk kipróbálni a raftingolást (egész napos progam, körülbelül 60-100 € fejenként, és általában magában foglal egy ebédet és/vagy reggelit is az ár).

Montenegró egyébként az ellentétek országa is. Nem is tudom eldönteni, milyen érzéseket keltett bennem. Egyrészt ott vannak a gyönyörű tájak, a felhőlepte hegycsúcsok, az előreugró sziklafalakkal szegélyezett hűs vizű zöldeskék tenger, a hangulatos, macskaköves óvárosok... A következő pillanatban azonban felbukkan a szeméttenger; az elkezdett, de be nem fejezett épületekből kiálló drótok és a mellette magasodó törmelékhalmok rontják el a nemrég még csodás látványt. Nem tudom, hogy láttam-e már olyan országot, ahol ennyire szorosan egymás mellett létezik a fényűzés és a nélkülözés. Amikor Budva egyik legszebb strandja, a Mogren felé haladva átsétálunk egy luxusszálloda medencés tetőterasza alatt és megcsapja az orrunkat az ammónia kellemetlen szaga, vagy amikor a Mogren kastély romjainál nézzük az egyébként lélegzetelállítóan szép naplementét, egy hatalmas szemétdomb közepén... nem biztos, hogy az lesz az első gondolatunk, hogy hűha, ide még vissza szeretnék térni. Persze mondhatjuk, hogy ugyanez van Budapesten vagy Európa akármelyik nagyvárosában is - Budva viszont egy viszonylag kicsi, tengerparti városka, körülbelül 15.000 állandó lakossal. Nagyjából ennyien lakják a szülővárosomat, Berettyóújfalut is! Persze nagyon jól éreztem magam a Budván töltött egy hét alatt, de azért tényleg elképedtem, hogy a szépség mellett mennyi szemét, kosz és nyomor zsúfolódott össze ebben az egyébként apró városban. Úgy értem, hogy például a kisebb görög, vagy olasz tengerparti települések többségén nem feltétlenül ez fogadna minket.

Mindennek ellenére (vagy éppen ezért) azt kell mondjam, tényleg csodás helyeken jártunk: megmásztuk Kotor világhírű erődjét, sétáltunk Milocer és Sveti Stefan partjain, kis hajóval átutaztunk a Budvától körülbelül 1 kilométerre fekvő Sveti Nikola szigetre, kipróbáltuk a parasailinget, és hazafelé megálltunk egy kicsit Dubrovnikban is. Hamarosan ezekről is írok majd :)